... Érzelmek támadása ....

Legszívesebben , el tűnnék egy kis időre.
Értelmetlen  viselkedésem már nekem is furcsa. Nem tudom mi hozza ezt ki belőlem , de semmi pozitívságot nem érzek napok óta .
A kedélyem és minden más hullámzó , nincs kedvem semmihez , utálom ezt utálom azt , olyan dolgokat is amiket eddig imádtam ...
Ami a legjobban esik , hogy egyedül lehetek a szobám egyik sarkában , és bámulni ki az ablakon .

Megnyugtat , főleg az éjszaka közepén amikor sír rí csönd és a hold álltat bevilágított terület  csak úgy ragyog.
Utálom a külvilágot , az emberek tekintetét , szinte hallom a gondolataikat . 
Igaza volt apámnak mindenben , hogy soha nem leszek el ismerve , semmire kellő leszek ,mindenki ki nevet a hátam mögött , nem vagyok kedvelt személyiség  és rájuk leszek szorúlva ...
Kezd eltűnni a valódi személyiségem , érzéketlennek érzem magam , vagy kezdek azzá válni. 

De ez így nem jó , próbálom azokat a dolgokat amik fájnak , nem fel venni , de mivel olyan sok rossz ér , ezért már a jót alig veszem észre :/ 
Mindig azt várom hogy egyedül lehessek ,
ha ki megyek az utcára , 
kihalt tájakat akarok látni , 
ahol csak én vagyok , és párszor szembe találkoznék vele , 
s csendben menjünk egymás mellet és
hogy csak a tekintetünkel komunikáljunk egymással .