Szárnyaimat le törték , már csak a lábaimon mehetek tovább ...

Soha de soha nem lesz már erőteljesen szép napom .
Folyton csak a le alacsonyítást kapom és a semmibe vevést.
Mindenért én tehetek , mindenért én vagyok a hibás , 
mindent én rontottam el
és mindennek én , én vagyok az oka.


Nem tudok ki törni , mert folyton abba a mély kútba esem , 
honnan jöttem.
Akármennyire is szeretnék boldogan élni , nem megy.
Hisz mindig az az ember az ellenségem akit szeretek ,
 vagy leginkább az ellenségemmé válik.


~Szerintem , sosem egy ember a hibás a kapcsolat megromlásáért , 
csak a másik el felejti
be ismerni a saját hibáit ~
És ezt már az ovisok is tudják...






- Nem vagyok boldog
-Mindent el veszel tőlem
- Már félek haza jönni
- Sokszor gyűlöletet érzek irántad


Rossz hogy minden este annak az embernek 
hagyják el ezek a szavak a száját , akit annyira szeretek.


Minden egyes alkalommal , amikor azt hiszem ,
 hogy minden rendben vagy , és nyugodt
lehetek , rám törnek ezek a szavak és hirtelen ketté török
 s eltűnök  a sötétségben.


~ Bárcsak el tűnhetnék , bárcsak el lepne a sötétség nyugodt lehelete ~


Egy apró kis terv, mely mindent meg változtat vagy tönkre tesz.

Kezdem , el könyvelni magamban , hogy neki más kell , s nem én.
Tudom , hogy hozzá más való.
Folyton a múlton siránkozik , hogy neki ez nem volt ami nekem , hogy de jó lett volna.
Bárcsak félig érezné ezek kijelentések hatását ..